A nem szűnő kíváncsiság, a felfedezés öröme hajtja a fiatal kutatónőt, dr. Fülöp Barbarát, a Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet PhD-hallgatóját, aki az intézet egyik kutatólaboratóriumában fürkészi a mikroszkópot hosszú órákon át. Jobb keze ügyében metszetek, amiknek a képét a számítógép monitorára vetíti ki, hogy lássa, milyen sejtelváltozások láthatóak rajtuk. Szenvedélyesen magyarázza, a barnás foltok mit jelentenek az egéragyakban, mely eltérés mire utal, és abból milyen következtetések vonhatók le. Klinikusnak készült, de aztán a kutatás elragadta. Kitartásában nagyban segítik a mentorai és azok a pozitív visszajelzések, amiket egy-egy tudományos előadása során kap.
Schweier Rita írása
„Veszprémi vagyok, a középiskolában informatika tagozatra jelentkeztem, és a tizedik osztályig azt gondoltam, hogy programozó informatikus leszek. Aztán a 11. osztályban az osztályfőnököm felhívta a figyelmem arra, hogy a pécsi egyetemen van egy TM-tábor, amit a Tehetségért Mozgalomnak hívtak akkoriban, és az érettségire készített fel. Tőlem az még messze volt ugyan, de azért eljöttem. A biológiaórát egy hatodéves hallgató tartotta, aki épp a szülészet-nőgyógyászat gyakorlatát végezte. Nagy szenvedéllyel mesélte, mi minden történik egy kisbaba születésekor és mennyire hálás, hogy ezt láthatja, mert ez maga csoda. No, ott eldöntöttem, hogy ez az, amire én is vágyom. A lelkesedése teljesen magával ragadott” - kezdi történetét Barbara.
Ugyan voltak hullámvölgyei az egyetemi évei alatt, ám ezek nem tántorították el a céljától. A gyógyszertan szigorlata után kereste meg dr. Helyes Zsuzsa professzor asszonyt, hogy kutatni szeretne. Témavezetője dr. Borbély Éva egyetemi adjunktus és dr. Hunyady Ágnes akkori PhD-hallgató lett, akik megnyerő személyiségükkel nagy hatást tettek rá, és minden lehetséges vizsgálati módszert megmutattak neki. Barbara hálás nekik azért is, hogy édesanyaként is támogatták, hisz volt teendője bőven három gyermekével, akik jelenleg hét-, négy-, és kétévesek. Szerencsésnek vallja magát azért is, mert ellátásukhoz sok segítséget kap a férjétől, dr. Fülöp Balázstól, aki ugyancsak orvos, az Anatómiai és a Családorvostani Intézet oktatója, valamint a családjától is, mert a nagyszülők mindig készen állnak a számukra.
„Kutatási témaként az endometriózis és a TRPV1 receptor érdekelt leginkább, ami az intézet kutatási profilja is, ám amikor jelentkeztem, ezen a területen nem volt üresedés, de indult egy új projekt: a „csőbe húzós kísérletek”, ahogyan mi hívjuk, és ehhez épp kerestek embert. Lényege, hogy az egereket több héten át, napi hat órára betesszük egy jól szellőző, de a mozgásukat nagyon korlátozó csőbe, ezzel stresszeljük őket, majd pedig végzünk rajtuk méréseket. Teszteljük a viselkedésüket, figyeljük, mi történik a különböző fájdalomkvalitásukkal, miként változik a mozgáskoordinációjuk a stressz hatására, illetve mi történik a felfedező vágyukkal. Általában ha az egér depressziószerű tüneteket mutat, akkor nincs kedve kimenni a fényre, és új területeket sem akar felfedezni, inkább megáll és megvárja, amíg a teszt befejeződik. Az antidepresszánsok hatásának a vizsgálatára használjuk ezeket a viselkedésteszteket, mint például azt, amikor az egereket a farkuknál fogva rögzítjük és csak lógni tudnak. Ezekben az esetekben azt figyeljük, hogy az állatok meg akarnak-e küzdeni az akut stresszel, ki akarnak-e szabadulni. A depressziószerű tüneteket mutatók semmit nem tesznek, elfogadják a szituációt, csak lógnak. Hasonlóképp viselkednek akkor is, ha vízbe kerülnek, nem küzdenek az életükért. A depressziószerű tüneteket produkáló és az antidepresszánst kapott egerek viselkedése között nagyon látványosak a különbségek” - meséli.
Vizsgálataik fókuszában jelenleg a genetikailag eltérő állatok fájdalomküszöbének a megfigyelése áll. Azt figyelik, hogy ha hiányzik belőlük valamilyen fehérje vagy receptor, akkor másképp viselkednek-e a különféle stresszhelyzetekben. A funkcionális mérések során a hideg ingerre, valamint az érintésre adott fájdalomválaszukat vizsgálják, majd pedig azt, hogy milyen agyi folyamatok játszódnak le bennük stressz hatására, és ezek eltérnek-e a különböző genotípusok esetén. Mint mondja, kétfajta genetikailag módosított egértörzsön is azt látták, hogy a két hét csőbe húzás után nagyon stresszesek lettek és sokkal hamarabb mutattak fájdalomreakciót, amit hiperalgéziának hívnak. Ez azt jelenti, hogy a kis mértékben fájdalmas ingerre is arányaiban nagy fájdalomreakcióval reagáltak. Azok az egerek viszont nem mutattak fokozott szenzitivitást, akikből genetikailag kiütötték az IL-1 (interleukin) fehérjét, azaz már embriókorukban hiányzott belőlük az IL-1 alfa-béta génje. A fájdalomérzet vizsgálatának egyik módszere, hogy jeges vízbe mártják az egerek hátsó lábát. Amikor fájdalmassá válik számukra a hideg, akkor vagy elrántják a lábukat, vagy valamilyen módon védekeznek. A másik módszer, amikor tompa tűvel ingerlik, maximum tíz grammal nyomva a talppárnájukat. Előfordul, hogy már 6-8 gramm nyomásnál elrántják vagy nyalogatni kezdik, netán elbújtatják a lábukat. Azt nézik tehát, hogy nyomási ingerre mennyire hamar adnak fájdalomreakciót.
„Metszetek készülnek az egerek agyáról azok után, hogy két hétig stresszeltük őket. Megfestjük az immunsejtjeiket, az asztrocita- és a mikroglia sejteket, a központi idegrendszer két, talán legfontosabb immunsejtjét. Ha ez a két sejt aktiválódik, azt összefoglaló néven neuroinflammációnak nevezzük. Arra vagyunk kíváncsiak, hogy stresszhelyzetben hogyan változnak ezek a sejtek, aktiválódnak-e, illetve ha kivesszük a rendszerből az IL-1-et, akkor ugyanez a folyamat játszódik-e le, vagy más lesz a végeredmény” - magyarázza.
Dr. Fülöp Barbarának 2023 márciusában jelent meg az első elsőszerzős cikke, amiben azt mutatta be, hogy egerekben két hét stresszelés után minden más beavatkozás nélkül fájdalom alakul ki, amely fokozott mikroglia- és asztrocita-aktivációval jár együtt, a stresszben és a fájdalomban egyaránt szerepet játszó agyterületeken. Olyan egerekben, amelyekben egy fontos gyulladásos citokin, az interleukin-1 hiányzik, nem alakul ki stressz-indukálta fájdalom és központi idegrendszeri glia-aktiváció. E két paraméter között tehát összefüggés lehetséges. Az a cél, hogy állatkísérletekkel sikerüljön alátámasztani: az IL-1 blokkolásával nem alakul ki a stressz okozta fájdalom. Ha ez igazolódna, akkor elindulhatna egy olyan gyógyszer fejlesztése, amely megakadályozza a mikroglia- és asztrocita-aktivációt, és az ehhez kapcsolódó fájdalom-szenzitizációt. Emberekben a krónikus primer fájdalmak esetén lehetne alkalmazni, melyek közül talán a legismertebb a fibromyalgia. Ez elsősorban a központi idegrendszert érintő, csont-és vázizomfájdalommal járó betegség, amikor a fájdalom érzékelésében és feldolgozásában zavarok alakulnak ki, ám nem lehet pontosan tudni, hogy mitől. Feltételezik, hogy a stressznek komoly szerepe van benne, illetve súlyosbítja a már meglévő tüneteket. Az ebben szenvedő betegek a fájdalmatlan ingereket is fájdalomként élik meg.
Dr. Fülöp Barbarát az dobja fel leginkább, amikor olyan eredmény jön ki, amilyet várt, vagy épp annak az ellenkezője, mert akkor szenvedélyesen nekiállhat keresni az okokat és az összefüggéseket. Lelkesedését a témavezetői is támogatják, no meg azok a tudományos fórumok, amiken megjelenhet és bemutathatja a vizsgálatait.
Fotó:
Verébi Dávid