Magyar Gyógyszerészhallgatók Egyesülete (HuPSA)

Bemutatkozás

Bemutatkozás

A Magyar Gyógyszerészhallgatók Egyesülete, avagy közismertebb nevén a HuPSA egy 1991-ben alapított, nagy szakmai tiszteletnek örvendő szervezet a Magyarországon tanuló leendő, valamint frissen végzett gyógyszerészeket képviseli. Fő célja a társszakmák szervezeteivel való együttműködés és különféle egészségügyi kampányok szervezése, melynek érdekében az egyesület számtalan hazai és külföldi partnerrel dolgozik össze, hogy a hallgatókat megismertesse az egészségügy különböző fontos aspektusaival, felnyitva például szemüket a megelőzés fontosságára a világnapok magyarországi rendezvényein való részvétellel.

A HuPSA tagja az Európai Gyógyszerészhallgatói Egyesületnek (EPSA) és a Nemzetközi Gyógyszerészhallgatói Szövetségnek (IPSF) is. Aki belép az egyesületbe, az automatikusan tagjává válik ezeknek a szervezeteknek is, így részt vehet munkájukban és értesülhet a nemzetközi gyógyszerészi és gyógyszerészhallgatói hírekről, valamint a WHO és az UNESCO munkájáról. Emellett a HuPSA-hoz való jelentkezéskor egyúttal lehetőség nyílik a Magyar Gyógyszerésztudományi Társasághoz történő csatlakozásra is, azaz a beiratkozó egyszerre nem csak egy, de akár három-négy szervezet részévé válhat, melynek eredményeképp több helyről juthat információhoz, és tudomást szerezhet rengeteg hasznos programról.

Az egyesület fontos célkitűzésének tekinti, hogy lehetőséget kínáljon arra, hogy olyan képességeket is elsajátítsanak a tanulók, melyek nem kapcsolódnak szigorúan a gyógyszerészet tárgykörébe, ám később annál jobban hasznosíthatóak lesznek a nagybetűs Életben az egyetem elvégzése után. Ilyenek például az időgazdálkodással, a tanulással vagy a nyilvános beszéddel foglalkozó tréningek, melyeket nagy népszerűségnek örvendő vendégelőadók tartanak kiemelkedő hozzáértéssel.

A HuPSA a fentebb említett fejlesztő foglalkozások mellett arra is lehetőséget nyújt, hogy tagjai a kötelező nyári szakmai gyakorlatot egy csereprogram, a SEP keretében külföldön töltsék el, így alkalmat adva arra, hogy minél többet lássanak a világból, új helyeket, kultúrákat, szemléleteket, és legfőképp embereket ismerve meg, melyek később mind személyes, mind szakmai szempontból igen hasznosnak bizonyulhatnak.

Ezeken túlmenően az utóbbi pár évben a HuPSA egyik legnagyobb rendezvényévé nőtte ki magát a Gyógyszerészhallgatók Országos Találkozója és Gyógyszerészbörze, melynek minden évben a négy magyarországi gyógyszerésztudományt oktató Egyetem egyike ad otthont. A Börze résztvevői színvonalas szakmai programokon, előadásokon vehetnek részt, megismerkedhetnek a gyógyszerészet különböző területeiben rejlő potenciálokkal, és betekintést nyerhetnek a munkaerő piaci elhelyezkedési lehetőségekbe akár az egyetemi évek alatt, akár azt követően. A határon túli társszervezetek képviselőire és a Magyarországon tanuló külföldi hallgatókra való tekintettel angol nyelvű előadások is helyet kapnak a programban, így remélhetőleg minél több érdeklődő el tud jönni, hogy hasznos ismeretekkel gazdagodjon. Fő célkitűzésünk, hogy a rendezvény a tartalmas programoknak és a kitűnő hangulatnak köszönhetően ne csak hazai, de akár európai szinten is elismert legyen, minél több neves előadót és vendéget vonzva az eljövendő Börzékre.

A HuPSA szakmai szervezetekkel történő együttműködésének egyik kitűnő példája a Magyar Gyógyszerésztudományi Társasággal való kooperáció. Az együttműködés legékesebb bizonyítéka az évek óta – a Magyar Gyógyszerészi Kamarával karöltve – megrendezésre kerülő Az Év Gyógyszerészhallgatója verseny, ahol a diákok kontrollált körülmények között mutathatják be naprakész tudásukat a gyógyszerészi gondozás területén.

Ha felkeltette érdeklődésed ez a rövid ajánló a szervezetünkkel kapcsolatban, várjuk jelentkezésed akár tagnak – így első kézből értesülhetsz minden hasznos és izgalmas dologról, mely a világban és a szervezet berkein belül történik –, akár szervezőnek, amennyiben érzel magadban kellő erőt és kitartást a különféle programok és rendezvények megszervezésében való segédkezéshez! Bővebb információért látogass el a www.hupsa.org oldalra, vagy írj nekünk az info@hupsa.org címre!

Logisztikáért felelős csoport

logisztika.pecs.hupsa@gmail.com

Marketingért felelős csoport

marketing.pecs.hupsa@gmail.com