Tűzoltók nyújthatnak elsősegélyt

2018. február 6.

Örvendetes folyamat indult el a katasztrófavédelem berkeiben: az amerikai mintához hasonlóan minden szerkocsin lesznek olyan tűzoltók, akik az orvosszakmai protokollok szerint tudnak elsősegélyt nyújtani akár a helyszínen ellátásra szorulóknak, akár a megsérült kollégáknak. Persze, ez nem megy egyik napról a másikra, de a célhoz vezető út fontos állomása, hogy Zala megyében megyében immár két tűzoltó is rendelkezik az úgynevezett katasztrófavédelmi kárhelyszíni elsősegélynyújtó instruktor képzettséggel, egy Keszthelyen, egy pedig Nagykanizsán.

"A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság együttműködési megállapodást kötött a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karával" - mondja a 2011 óta a nagykanizsai parancsnokságon szolgáló Süle Roland tűzoltó főtörzsőrmester, így minden tűzoltó tudni fogja, mit kell tennie.

Süle Roland nemrég vehette kézbe az instruktori végzettséget tanúsító bizonyítványt. Az együttműködési megállapodás alapján a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ az egyetem Műveleti Medicina Tanszékével együttműködve kialakította a kárhelyszíni elsősegélynyújtók (disaster medic) rendszerét.

Az intézkedés célja, hogy az úgynevezett vonulós állomány tagjai a mentők kiérkezéséig a lehető leghamarabb elsősegélyben tudják részesíteni a kárhelyszín (például egy súlyos közlekedési baleset) sérültjeit. Maga a rendszer 3 szintből épül fel, az első egy alapfokú elsősegélynyújtó tanfolyam, amit minden tűzoltónak el kell végeznie. A 2. szint már több ismeretet ad, akik ezen túljutnak, azok már nagyobb felkészültséget igénylő, speciálisabb beavatkozásokat is végezhetnek. A legmagasabb az instruktori szint, az instruktorok a kárhelyszíneken az elsősegélynyújtást irányítják - a mentők kiérkezéséig - és arra is alkalmasak, hogy a kollégáiknak megtartsák az alapfokú elsősegélynyújtó képzéseket.

Süle Roland hozzátette: a tudáshoz eszköz is jár, így minden szerkocsira kerülnek nyakrögzítők, érszorítók, légzésbiztosítók, kötszerek, mentéshez használható hevederek, vagy könnyített hordágy. A tűzoltó szakember szerint a riasztási rendszer sajátossága miatt egyre gyakoribb, hogy a tűzoltók a mentőknél hamarabb érnek a helyszínre (például autós baleseteknél nemegyszer előbb ki kell vágni a sérülteket a járműből, és az ellátás csak aztán végezhető biztonságosan), így az elsősegélynyújtó ismeretek egyre fontosabbak.

Forrás

Zalai Hírlap

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!