Parkolási rend változás

2018. április 16.

Tisztelt Kolléga!

Ahogy Ön előtt is ismeretes az ÁOK területén zajló építkezés, illetve az Elméleti Tömb északi részén található parkoló megszűnése miatt a parkolási helyzet kritikussá vált. Az újonnan telepített sorompókkal a kialakult helyzetet - a lehetőségekhez mérten - a következő módon kívánom orvosolni:

Az ÁOK déli parkolóját (ahova a ki-, behajtás a Gyógyszertár mellett található sorompón, illetve a korábbi Honvéd utcai, az Elméleti tömb keleti oldalához újonnan telepített, áthelyezett  sorompón keresztül lehetséges) az elméleti intézet igazgatóinak és professzorainak, a Dékáni Hivatal és egyéb egységek vezetőinek, továbbá vendégeinek kívánom fenntartani.

A déli parkolóban található, fennmaradó parkolóhelyek az egységekben dolgozó munkatársak létszámát figyelembe véve szervezeti egységenként szétosztásra kerültek.

A déli parkoló a fent leírt módon történő lezárására 2018.04.18-án 6:00-kor kerül sor. Az első héten a parkoló telítettségétől függően további helyek kiosztását tervezem az intézetek között.

Akik az ÁOK déli parkolóját nem jogosultak használni, azok a Kürt utcai két sorompót tudják be- és kihajtásra használni.

Köszönöm szíves megértésüket és türelmüket.

Üdvözlettel:

Dr. Miseta Attila
dékán

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!