Tanévzáró szenátusi ülés ünnepélyes rektorváltással

2018. június 29.

Dr. Bódis József egyetemi tanár rektori megbízása 2018. június 30-án lejár a PTE-n. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázatot írt ki a Pécsi Tudományegyetem rektori posztjának betöltésére. A PTE Szenátusa Dr. Miseta Attila egyetemi tanár pályázatát rangsorolta az első helyre és terjesztette fel a fenntartóhoz, mint a rektori vezetői tisztségre javasolt személyt. Dr. Miseta Attilát az oktatásért felelős miniszter felterjesztésére a köztársasági elnök bízta meg a PTE rektori feladatainak ellátásával, 2018. július 1-től 2022. június 30-áig terjedő időtartamra.

Az intézmény története rektori ciklusok története is, olyan vezetőké, akik az elmúlt évtizedekben sokat tettek a sokszínű, értékteremtő és minőségi pécsi felsőoktatásért. Hagyományteremtő kezdeményezésként ezért a hivatalba lépő rektor a PTE és a jogelőd intézmények egykori rektorainak körében tette le ünnepi esküjét, és ez alkalommal kapta meg a rektori jelképeket is.

Dr. Bódis József, a leköszönő rektor az évzáró szenátusi ülésen a 650 évvel ezelőtt alapított pécsi egyetem alapítóbeszédéből idézett, és felhívta a figyelmet arra, hogy Pécsett született meg a magyar felsőoktatás. Kiemelte, hogy az egyetemi létet mindig is a minőségre való törekvés jellemezte. Értékelte két rektori ciklusát, hangsúlyozta a fejlesztések szerepét, és megköszönte munkatársai támogatását. Utolsó mondataiban sok sikert kívánt utódjának.

A rektori köszöntőt követően az ünnepi szenátusi ülésen többeket között doktori okleveleket, rector emerita, rector emeritus és egyéb kitüntető címeket adtak át.

A Pécsi Tudományegyetem Szenátusa 2018. április 26-i ülésén kimagasló vezetői tevékenysége elismeréseként Rector Emerita/Rector Emeritus címet, valamint a Pécsi Tudományegyetem arany emlékgyűrűjét adományozta:

  • Dr. Ormos Mária, történész, akadémikus, 1984 és 1992 között a Janus Pannonius Tudományegyetem rektora számára
  • Dr. Bauer Miklós, egyetemi tanár, fül-orr-gégész professzor részére, aki 1985-1988, 1988-1991, valamint 1995-1997 között volt a Pécsi Orvostudományi Egyetem rektora
  • Dr. Barakonyi Károly, közgazdász professzor számára, aki a Janus Pannonius Tudományegyetem rektora 1994 és 1997 között volt
  • Dr. Bellyei Árpád, egyetemi tanár, orthopaedia professzor, a Pécsi Orvostudományi Egyetem rektora számára, aki tisztségét 1997 és 2001. között töltötte be
  • Dr. Hámori József, neurobiológus, akadémikus részére, aki 1992 és 1994 között töltötte be a rektori tisztséget a Janus Pannonius Tudományegyetemen.

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végzett iskolateremtő oktatói munkája, valamint tudományos kutatásai, publikációi, doktori témavezetései a tankönyvkutatás és a történelem-didaktika területén végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként professor emerita címet és a PTE címerével ellátott arany kitűzőt adományozott:

  • Fischerné Dárdai Ágnesnek, a Bölcsészettudományi Kar egyetemi tanárának

A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar fejlődése érdekében folytatott kitartó munkája, kimagaslóan példaértékű oktatói, kutatói, gyógyítói és nemzetközileg is messzemenően elismert tudományos tevékenysége elismeréseként professzor emeritus címet és a PTE címerével ellátott arany kitűzőt adományozott:

  • Gőcze Péternek, az Általános Orvostudományi Kar Szülészeti- és Nőgyógyászati Klinika egyetemi tanárának

A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán végzett kiemelkedően magas színvonalú és meghatározó jelentőségű tudományos, oktatói, vezetői tevékenységének elismeréseként professzor emeritus címet és a PTE címerével ellátott arany kitűzőt adományozott:

  • Kollár Lajosnak, az Egészségtudományi Kar egyetemi tanárának

A Pécsi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karán és jogelődjein végzett több évtizedes kiemelkedő oktatói, kutatói és tudományos munkássága elismerésért professzor emeritus címet és a PTE címerével ellátott arany kitűzőt adományozott:

  • Molnár Péternek, a Magyar Tudományos Akadémia doktorának, Gyógyszerésztudományi Kar egyetemi tanárának

A Pécsi Tudományegyetem Szenátusa címzetes egyetemi tanári címet, valamint az egyetem címerét ábrázoló ezüst kitűzőt adományozott:

  • Mary Keen-nek, a University of Birmingham Farmakológia professzorának

A Pécsi Tudományegyetem Szenátusa címzetes egyetemi docensi címet, valamint az egyetem címerét ábrázoló ezüst kitűzőt adományozott:

  • Füzes János István, a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Hagyományos Kínai Orvoslás Konfuciusz Intézete kommunikációs szakértőjének
  • Dobson Szabolcs Dictum Bt. ügyvezetőjének
  • Gaál Róbert Tamás, egyéni ügyvédnek
  • Győri Csaba, a P ÉTÁV Pécsi Távfűtő Kft műszaki igazgatóhelyettesének
  • Füzy Tibor, ügyvéd, a Pécsi Ügyvédi Kamara tagja, PTE Campus Legal Aid Szakmai vezetőjének
  • Erdei István, a GRUNDFOS South East Europe Kft értékesítési igazgatójának
  • Pajkos Gábor, Bács-kiskun Megyei Kórház a Szegedi Tudományegyetem Oktató Kórháza Onkoradiológiai Központ onkológus konzultánsának

A Szenátus 2018. április 26-i határozatában támogatta Szeberényi Gábor Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont főigazgatói magasabb vezetői megbízását, mely 2018. július 1. napjától 5 éves időtartamra szól.

A következőkben a 2015-2017 években MTA doktora fokozatot szerzett oktatók/kutatók támogatásra kiírt belső pályázat nyerteseinek oklevél átadásán Elismerő oklevelet vehet át:

  • Dr. Berki Timea, a Klinikai Központ Immunológiai és Biotechnológiai Intézet Professzora
  • Dr. Gyulai Rolland, a Klinikai Központ Bőr-, Nemikórtani és Onkodermatológiai Klinika Professzora
  • Dr. Pajor László, a Klinikai Központ Pathologiai Intézet Professzora
  • Dr. Rappai Gábor, a KTK Közgazdaságtan és Ökonometria Intézet Professzora
  • Dr. Szokodi István, a Klinikai Központ Szívgyógyászati Klinika Docense

A PTE Tehetség Centruma elismerésben részesült

A természet- és élettudomány területén:

  • Dr. Kvell Krisztián, a Gyógyszerésztudományi Kar egyetemi docense
  • Dr. Jakab Ferenc, a Természettudományi Kar egyetemi docense
  • Dr. Tibold Antal, aKlinikai Központ vezető főorvosa

A társadalom- és bölcsészettudomány területén:

  • Dr. Fedeles Tamás, a Bölcsészettudományi Kar egyetemi docense
  • Dr. Láng András, a Bölcsészettudományi Kar egyetemi docense

A fiatal kutatók egyéni kutatási és innovációs tevékenységének támogatásán pályázatot nyert:

A természet- és élettudomány területén:

  • Dr. Nagy Dávid, a Természettudományi Kar tudományos segédmunkatársa
  • Dr. Csepregi Kristóf, a Természettudományi Kar adjunktusa
  • Dr. Hetényi Csaba, az Általános Orvostudományi Kar egyetemi docense
  • Dr. Váczi Márk, a Természettudományi Kar egyetemi docense

Az egyetemi szabályzatban előírt nyilvános eljárás lefolytatása után habilitált doktori címetvehet át:    

Az állam-és jogtudományok területén:

  • Bencsik András, a PTE Állam-és Jogtudományi Kar adjunktusa

A közgazdaságtudományok területén:

  • Pintér Éva, a PTE Közgazdaságtudományi Kar adjunktusa

Az orvostudományok területén:

  • Nőt László Gergely, a PTE Klinikai Központ adjunktusa
  • Mikó Éva, a PTE Általános Orvostudományi Kar adjunktusa
  • Nagy Gyula Richárd, a Semmelweis Egyetem adjunktusa
  • Szirtesné Tomsits Erika, a Semmelweis Egyetem egyetemi docense
  • Szőke Éva, a PTE Általános Orvostudományi Kar tudományos főmunkatársa
  • Vorobcsuk András, a kaposvári Kaposi Mór Oktató Kórház főorvosa

Az egészségtudományok területén:

  • Endrei Dóra, a PTE Egészségtudományi Kar adjunktusa

A neveléstudományok területén:

  • Di Blasio Barbara, a Kaposvári Egyetem egyetemi docense
  • Béres Judit, a PTE Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kara adjunktusa

Az irodalomtudományok területén:

  • Z. Varga Zoltán, a PTE Bölcsészettudományi Kar adjunktusa

A földtudományok területén:

  • Békési László, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi docense
  • Végh Andor, a PTE Természettudományi Kar adjunktusa                                              

A biológiai tudományok területén:

  • Ortmann-né Ajkai Adrienne, a PTE Természettudományi Kar adjunktusa

Az orvostudományok területén:

  • Farkas József, a PTE Általános Orvostudományi Kar egyetemi tanársegédje
  • Gasznerné Kormos Viktória, a PTE Általános Orvostudományi Kar tudományos segédmunkatársa
  • Kóbor Péter, a PTE Általános Orvostudományi Kar egyetemi tanársegédje
  • Kustán Péter, a PTE Klinikai Központ egyetemi tanársegédje
  • Riba Ádám, a Zala Megyei Szent Rafael Kórház orvosa
  • Sándor Balázs Attila, a PTE Klinikai Központ egyetemi tanársegédje
  • Nagy Szilvia Anett, az MTA_PTE Klinikai Idegtudományi Kutatócsoport munkatársa
  • Payrits Maja, a PTE Általános Orvostudományi Kar egyetemi tanársegédje
  • Pohóczky Krisztina, a PTE Gyógyszerésztudományi Kar egyetemi tanársegédje

Doktori oklevelet vehet át:

  • Ács Kamilla, a PTE Gyógyszerésztudományi Kar egyetemi tanársegédje

Az egészségtudományok területén doktori oklevélben részesül:

  • Bánfai Bálint, a PTE Egészségtudományi Kar egyetemi tanársegédje

Az irodalomtudományok területén:

  • Prax Levente, Gánt Község Önkormányzata kulturális szervezője
  • Szabó Attila, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet igazgató-helyettese

A nyelvtudományok területén:

  • Akasha Ghaboosi, nyelvész
  • Demeter Gáborné, a Kaposvári Egyetem egyetemi tanársegédje
  • Fekete Tamás, a PTE Bölcsészettudományi Kar egyetemi tanársegédje
  • Porkoláb Ádám, tanár, nyelvész
  • Tiborcz-Tóth Tünde, a Bocföldei Általános Iskola tanára

A neveléstudományok területén:

  • Kátainé Lusztig Ilona, a Kaposvári Egyetem mesteroktatója

A pszichológiai tudományok területén:

  • Pachner Orsolya, a PTE Egészségtudományi Kar szakoktatója

A történettudományok területén:

  • Agócs Nándor, az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyetemi tanársegédje
  • Hamerli Petra, a PTE Bölcsészettudományi Kar egyetemi tanársegédje
  • Szabó Máté, a PTE Bölcsészettudományi Kar egyetemi tanársegédje
  • Szalánczi József Krisztián, a PéPéPress Bt. ügyintézője

Az állam- és jogtudományok területén:

  • Horváth Orsolya, a PTE Állam-és Jogtudományi Kar óraadó tanára
  • Németh Csaba ügyvéd
  • Stauber Péter, az Európai Unió Bűnüldözési Képzési Ügynöksége külkapcsolati referense

A közgazdaságtudományok területén:

  • Lukovszki Lívia, a PTE Közgazdaságtudományi Kar kutató asszisztense

A biológiai tudományok területén:

  • Boldizsár Ákos, az MTA Agrártudományi Kutatóközpont munkatársa
  • Csergő Anna Mária, a dublini Trinity College társult kutatója
  • Czégény Gyula, a PTE Természettudományi Kar tudományos segédmunkatársa
  • Filep Rita, a PTE Gyógyszerésztudományi Kar egyetemi tanársegédje
  • Kemenesi Gábor, a PTE Természettudományi Kar egyetemi tanársegédje
  • Nagy Dávid, a PTE Természettudományi Kar tudományos segédmunkatársa

A fizikai tudományok területén:

  • Polónyi Gyula Ákos, az MTA - PTE Nagyintenzitású Terahertzes Kutatócsoport tudományos segédmunkatársa

A kémiai tudományok területén:

  • Marosvölgyi-Haskó Diána, a Soft Flow Hungary Kft. kutatója

Az ünnepi műsor után kapta meg az új rektor a rektori jelképeket, a rektori talárt és a láncot, majd esküt tett, amit dr. Bauer Miklós, az egyetem egykori rektora vezetett.

"Én, Dr. Miseta Attila János, esküszöm, hogy rektori időszakom alatt a Szenátus bizalmából elnyert feladathoz mindenkor méltó magatartást tanúsítok.

Jeles és kiváló elődeim példáját szem előtt tartva és követve, részrehajlás nélkül járok el az egyetem egészét érintő kérdésekben.

Az egyetemi autonómiát, az oktatás és a kutatás szabadságát minden körülmények között elvi alapként védelmezem.

A rektori feladatokkal kapcsolatos etikai követelményeket maximálisan tiszteletben tartom.

Mindenkor az egyetemi közösség-oktatók, kutatók, dolgozók és hallgatók méltó képviseletére, érdekeik védelmére törekszem.

Egyenlő figyelemmel és gondossággal kezelek minden embert.

Tudásomat és gyakorlati ismereteimet az egyetem hasznára fordítom.

Mindent megteszek, hogy a tudomány, valamint a Pécsi Tudományegyetem jó hírnevét városunkban, régiónkban, hazai társegyetemeinken és határainkon kívül öregbítsem, megbecsülésünket előmozdítsam.

Mindent a Pécsi Tudományegyetemért-Omnia pro Universitate Quinqueecclesiensis!"

Az egyetem jelenlegi és a jogelődintézmények korábbi rektorai megalapították a PTE Rektori Klubot, majd a hivatalba lépő rektor megtartotta az évzáró beszédet.

Miseta Attila elmondta, hogy gratulációt csak négy év múlva vár. Kiemelte, hogy számít a régióhoz kötődő tehetségekre, és arra is utalt, hogy Pécs kormányzati reprezentációja jelentősen megerősödött. "Ezt csak úgy lehet kihasználni, ha a régióban mindenkivel jó és konstruktív viszonyt alakítunk ki" - mondta.

Rektori időszaka első hónapjait érdemi konzultációkra szánja, utána tervez változtatásokat végrehajtani. Mindenkit felszólított, hogy legyen bátor a maga posztján, azért nem fognak senkit bántani, ha egyszer téved vagy hibázik. Miseta kevésbé a leépítésekben, hanem inkább az egyetemi expanzióban gondolkodik, mert folyamatosan bővül az egyetem hallgatóinak száma. Jelenleg a külföldiek létszáma 4400 fő, ám hamarosan elérhetjük az ötezret. Zárszavában hozzátette, hogy számít kollégái konstruktív kritikájára is.

Forrás

PTE

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!