Karunk a legjobbak között a klinikai orvostudomány területén

2018. augusztus 28.

A Pécsi Tudományegyetem is felkerült az Academic Ranking of World Universities (ARWU) rangsort megjelentető SanghaiRanking frissen kiadott szakterületi listájára. Az intézményt a világ 500 legjobb egyetemét összesítő listán a 401-500. helyre sorolták a klinikai orvostudomány területén.

2017 óta állítják össze a tudományterületi listát, 54 szakterületet rangsorolnak, az értékelés száz pontos rendszerben történik, főként publikációs tevékenységre jellemző indikátorok szakterületre jellemző súlyozásával mérnek, figyelembe véve a közlemények számát és azok megjelenési helyét a szakirodalomban, az idézettséget, a nemzetközi együttműködésben készült közlemények arányát, valamint az adott szakterületen elérhető jelentős díjak számát.

"Évről évre több lista és rangsor jelenik meg a meghatározó nemzetközi szaklapokban, természetesen nyomon követjük ezeket. A legtöbb rangsor a publikációk és a hivatkozások száma, a Nobel- és más kiemelkedő tudományos díjjal rendelkező oktatók és hallgatók száma, valamint az ipari bevételek alapján áll össze. Így előfordulhat, hogy nehezen értelmezhető egy adott rangsor a klasszikus egyetemek esetében, noha az érték, amit képviselnek, felbecsülhetetlen.

A Pécsi Tudományegyetem tudományos adottságai kiemelkedőek, képzési és kutatási kínálata széles, nemzetközi beágyazódását mindezek erősítik. Ezért is figyelemre méltó, ha elismerik erőfeszítéseit, értékeit. Jelen esetben ez az elismerés a klinikai orvostudománynak szól. Nemzetközi környezetben mért erős versenytársaink vannak, és ebben a versenyben törekszünk a komoly sikereket elért kutatókat, oktatókat megtartani, a fiatal tehetségeket helyzetbe hozni"- fogalmazott dr. Miseta Attila rektor.

Forrás

pecsinapilap.hu

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!