Arts-in-Med – Imre centenárium: Imre József és Reményik Sándor Pécsett

2018. október 25.

Az Arts-in-Med őszi programsorozatának második rendezvényén Ifj. dr. Imre Józsefre, a pécsi Erzsébet Tudományegyetem Szemészeti Klinikájának alapítójára és első tanárára, és Reményik Sándor költőre emlékezünk, „Imre centenárium: Imre József és Reményik Sándor Pécsett (ahol „örök a fuvolaszó”)” című estünkkel.

Bevezetőt dr. Kovács Bálint mond. Közreműködnek Gárdai Viktória és Codeluppi Szabó Gabriella fuvolaművészek, akik Amtmann Prosper: B-dúr duettjét, és Friedrich Kuhlau Op.80-as sorozatából a G-dúrt adják elő, Barth István, Liszt-díjas fuvolaművész, aki a pécsi zenész, Amtmann Prosper művészetét mutatja be, valamint Reményik Sándor verseivel Füsti Molnár Éva, Jászai Mari-díjas színművésznő.

Ifj. dr. Imre József, a pécsi Erzsébet Tudományegyetem Szemészeti Klinikájának alapítója és első tanára rövid pozsonyi működés után a történelmi körülmények miatt került Pécsre. Neves kolozsvári értelmiségi családból származott, 1884-ben született. Külföldi kapcsolatainak is köszönhetően jól felszerelt, korszerű klinikát hozott létre. Iskolateremtő munkáját itt kezdte meg aktív gyógyító, oktató és tudományos tevékenységével. 1928-ban a rektori szerepet is betöltötte, és az egyetemen kívül is tevékeny szereplője volt a pécsi közéletnek.

Testvérbátyjának sógora, Reményik Sándor költő (1890-1941) szembaját több alkalommal gyógyították Pécsett, ezáltal bekapcsolódhatott a helyi irodalmi életbe. Több verse is született városunkban, többek között Az örök liften, A belülvalók árnyéka, Az orvos, és a Non omnis moriar.

A megemlékező műsor november 6-án, 18 órakor kezdődik a Szigeti úti, első emeleti tanácstermünkben.

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!