Megnyitották az Anatómiai Intézet új bonctermét

2018. december 4.

December 3-án ünnepélyes keretek között nyitották meg az Anatómiai Intézet új bonctermét. A XXI. század oktatási színvonalának megfelelő boncterem multimédiás számítástechnikai eszközökkel, valamint modern elszívó- és szellőztetőberendezéssel is felszerelt. A gyakorlati oktatásra és vizsgáztatásra egyaránt alkalmas helyiséget dr. Nyitrai Miklós dékán, dr. Czopf László oktatási dékánhelyettes, és dr. Reglődi Dóra intézetigazgató nyitotta meg, az intézet munkatársainak körében.

A boncterem kialakítása egyetemi forrásból történt, a tervezéssel és a kivitelezéssel együtt bruttó 55 millió forintból. Eddig hét boncterem és egy előkészítő helyiség állt az Anatómiai Intézetben a rendelkezésre, az egy félév során oktatott közel 1300 hallgató számára, amiből három volt modern. A 2000-es években épített, és két éve felújított, légtechnikával felszerelt terem, valamint az északi oldalon lévő négy másik boncterem átalakítása is a tervezés fázisában van.

Az új boncterem kialakítása csökkenteni fogja az eddigiek zsúfoltságát, és általa a vizsgák lebonyolítása is könnyebbé válik. Nem elhanyagolható szempont továbbá az sem, hogy az új helyiség elektromos és informatikai rendszere nemcsak a hallgatók oktatását teszi lehetővé, hanem új műtéti technikák elsajátítását is, az ún. "cadaver kurzusok" keretében, a műtétes szakmák számára.

Kapcsolódó galéria

Az Anatómiai Intézet új bonctermének átadása

 

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!