Karunk új, elméleti tömbjének alapkőletétele

2018. december 10.

Ünnepélyes keretek között helyezte el dr. Bódis József oktatásért felelős államtitkár, dr. Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem rektora, dr. Páva Zsolt polgármester, Jenei Zoltán kancellár, dr. Nyitrai Miklós orvoskari dékán és Peresztegi Imre, a ZÁÉV vezérigazgatója karunk Modern Városok Program keretében megvalósuló, új oktatási és kutatási épületének alapkövét.

A rendhagyóan különleges alapkő kivitelezése a PTE 3D Központjában készült, 3D nyomtatással, utalva egyrészt a technika és tudomány összefüggéseire, másrészt a felnagyított emberi szövet- struktúrára emlékeztető felület az egyetem és környezetének viszonyát, a kapcsolódások fontosságát szimbolizálja.

Mint ismert, a kormány a Modern Városok Program részeként közel 25 milliárd forint összeggel támogatja a Pécsi Tudományegyetemet, melynek deklarált célja az intézmény versenyképességének erősítése, az oktatási és szolgáltatási portfolió fejlesztése, a külföldi hallgatói létszám növelése, és az ehhez szükséges infrastrukturális feltételek biztosítása.

Az új oktatási és kutatási épület okkal a program „zászlóshajó” nagyberuházása, hiszen bruttó 10,669 milliárd forintnyi összegből egy új szárnnyal bővül az orvoskar. A fejlesztés eredményeként új terek szolgálják az oktatási és a tanulási feltételeket, bővül a meglévő skill laboratórium eszközparkja, a legkorszerűbb diagnosztikai és terápiás eszközök beszerzése révén orvosi csúcstechnológiák biztosítják a képzés hátterét, bővül a hallgatók vonzásához és megtartásához szükséges szolgáltatási infrastruktúra, valamint teljes körű ingatlanracionalizálás valósul meg, amely kiterjed a zöldfelületekre, a közlekedésre és a parkolási lehetőségekre is.

Az épület tervezését több, XXI. századi intézmény inspirálta. A szintenkénti „open lab” architektúra és az épület kialakítása, a Janelia Research Campus (Howard Hughes Medical Institute, USA) és az új Max Planck kutató épületek (Németország) struktúráját ötvözi. A tervezést a méltán elismert TSPC Technical Supervision and Planning Consulting Hungary Kft. jegyzi, amely az építész szakmában komoly referenciákkal bíró szellemi műhely. Az új tömb filozófiája: magas esztétikai minőség, funkcionalitás és fenntarthatóság.

„Az ÁOK több évtizede nemzetközi környezetben versenyez a diákokért, és ebben a versenyben fontos az oktatók számára is innovatív, a tudományhoz méltó körülményeket biztosítani. Kizárólag így lehetséges a komoly sikereket elért kutatók megtartása, a fiatal tehetségek helyzetbe hozása, és ezáltal az oktatási célok mellett a kutatási eredmények erősítése. A nemzetközi trend azt mutatja, hogy az orvosképzés iránti igény tovább nő a következő években. Az Európai Unió felmérései, valamint a magyar és a pécsi felvételi jelentkezési számok alapján is látható, hogy a nemzetközi képzésekre az elkövetkezendő tíz-tizenöt évben is fennmarad a jelentős túljelentkezés” – mondta dr. Nyitrai Miklós dékán az alapkőletételi ünnepségen.

Forrás:

PTE

fotók:

Csortos Szabolcs/UnivPécs

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!