Megalakult az Európai Emeritus Professzorok Szövetsége

2019. május 13.

Az idős kor nem jelent szükségszerűen intellektuális hanyatlást, ha valaki egészséges. Számos egyén életútja bizonyítja (Michelangelo, Rembrandt, Galilei vagy Picasso), hogy a kreativitás nem korfüggő. Sőt, látszólagos ellentmondásként egyeseknél megfigyelhető, hogy a kor előrehaladásával a mentális teljesítményük javul, ahogy a bor és a sajt is megérik. A kutatások szerint egyes tudósok a legkülönbözőbb életkorukban írták meg a legnagyobb impakt faktorú közleményüket, és a művészek legkiemelkedőbb képzőművészeti alkotásai sem voltak életkorfüggőek.

Az egyetemi professzorokat - legalábbis Európában - egy fix időpontban nyugdíjazzák, függetlenül attól, hogy ők mit kívánnak, illetve milyenek a szellemi képességeik. Az USA-ban ugyanakkor a kor önmagában nem indokolja a nyugdíjazást. Nyugdíjazás után sok európai egyetemen a professzorok egy része emeritus professzori státuszt kap, ami esetenként csak egy megtisztelő cím, általában azonban lehetőséget teremt további aktív tudományos munkára és az oktatás folytatására. Az emeritus professzorok általában azon a munkahelyen dolgoznak tovább, ahol aktív korukban ténykedtek. Munkacsoportjuk fiatal vezetője és tagjaik az újdonságokat képviselik, míg az emeritus professzorok egy életen át összegyűjtött ismeretanyagukkal segítik a munkát.

Az emberi korral járó bölcsességet nem szabadna hagyni, hogy elvesszen, inkább maximálisan ki kellene használni. Az emeritus professzoroknak egy része két lábon járó könyvtárnak tekinthető, akik idős korukban is napra készen követik tudományos területük újdonságait. A nyugdíjazás után is keményen dolgoznak tovább és folytatják hivatásukat mint oktatók, tudósok és tanácsadók. Ez a felismerés vezetett néhány emeritus professzorként dolgozó európai szaktekintélyt abban, hogy ezeknek az emeritus professzoroknak a munkásságát összefogják. Többszöri egyeztetés és egy előzetes nápolyi összejövetel után 2016 őszén Athénben megalapították az Európai Emeritus Professzorok Szövetségét.

Az Európai Emeritus Professzorok Szövetségének vezetősége:

Elnök: Dennis V. Cokkinos (Athen)

Leendő elnök: Natale G De Santos (Nápoly)

Főtitkár: Luigi Campanella (Róma)

Pénztáros: Raymond Ardaillou (Párizs).

Az Európai Emeritus Professzorok Szövetségének célkitűzései:

  1. Kapcsolatot teremteni és azt fenntartani az aktív tudósok és a professzor emeritusok között egész Európában.
  2. Az európai emeritus professzorok együttműködése közös tudományos munkák tervezésében, vezetésében, a kiemelkedő tudományos eredmények publikálásában.
  3. Különböző javaslatok előterjesztése a megfelelő európai fórumoknak, amik a graduális és posztgraduális oktatás elősegítése mellett különböző kurzusokat ajánlanak fel a laikusoknak is azzal a céllal, hogy szükség szerint átszervezzék a tanterveket, illetve kiegészítsék a különböző, tanulással kapcsolatos igényeket.
  4. Különböző tudományos területekhez tartozó ismeretek és ötletek cseréje.
  5. Különböző tudományos területeken dolgozó európai tudósok aktív együttműködése interdiszciplináris értekezletek, szűkkörű eszmecserék vagy konferenciák szervezésével, ahol csak szükség van rá.
  6. Etikai, tudományos, jogi tanácsadás és anyagi segítsége a kollégáknak, családjaiknak és minden rászorulónak.

Natale De Santos, emeritus professzor, az olasz nephrológia egyik nagy szaktekintélye, az Európai Emeritus Professzorok leendő elnöke felajánlotta, hogy karunk és Klinikai Központunk emeritus professzorainak személyes levelet küldenek, amiben felajánlják a Szövetségbe való belépést és annak munkájában való aktív részvételt.

Forrás:

Dr. Nagy Judit, PTE KK II. sz. Belgyógyászati Klinika és Nephrológiai Centrum

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!