Nyílt nap egyetemisták részére a ITU Telecom World 2019 nemzetközi konferencián

2019. július 30.

Az ITU Telekom World kormányok, vállalatok, valamint kis- és középvállalkozások legfontosabb infokommunikációs rendezvénye, amely egyedülálló nemzetközi platformot biztosítva, összehozza a fejlett és fejlődő piacokat, az állami és magán szektor vezetőit, az infokommunikációs technológia iparági képviselőit.

Az esemény hazai koordinációjáért felelős Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium kezdeményezésére az ITU nemzetközi rendezvény utolsó napja, 2019. szeptember 12. „lnternet Generation Day” elnevezéssel a magyar egyetemisták, fiatal vállalkozók és IT szakemberek dedikált nyílt napja lesz a kiállítást ók ezen a napon térítésmentesen látogathatják.

A nyílt nap résztvevői a kiállításon innovatív fejlesztésekkel és a legújabb kezdeményezésekkel találkozhatnak, ezenkívül számos angol nyelvű előadás, panelbeszélgetés, workshop, továbbá izgalmas startup verseny és interaktív foglalkozás is várja őket. A nyílt napra összesen mintegy 1000 egyetemi hallgatót és fiatal vállalkozót várnak a Kárpát-medence különböző pontjairól.

A részvétel egyéni regisztrációhoz kötött. A közösségi személyszállítást biztosító cégek az ITU Telecom World 2019-re érkező vidéki egyetemisták számára ingyenes utazási lehetőséget biztosítanak (a határon túli magyar egyetemek diákjai a magyar határon belül szintén ingyenesen utazhatnak).

Az ingyenes utazáshoz jegyváltás nem szükséges, igazolásul a regisztrációt követően az egyetemisták részére e-mail-ben továbbított visszaigazolás szolgál, a visszaúthoz pedig az e-mail-es visszaigazolás mellett a „lnternet Generation Day” alkalmával kapott névre szóló belépőkártya használható fel.

További részletek:

telecomworld.itu.int

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!