AIDS világnap – december 1.

2019. december 2.

Az AIDS (Acquired Immuno Deficiency Syndrome) szerzett immunhiányos tünetegyüttes, ami a HIV (Human Immunodeficiency Vírus- emberi immunhiányt okozó vírus) fertőzés következtében kialakuló betegség.

December 1-je az AIDS Világnapja, ami 2019-ben a következő mottót kapta: „A változást a közösségek érik el!”. Ennek alapját az adja, hogy a világ vezetői elismerik a közösségek alapvető szerepét az AIDS megfékezésében.

Az idei világnapon a WHO kiemeli azokat a változásokat, amiket a közösségek tesznek a HIV megfékezéséért. Mindeközben globális figyelmet fordít a szélesebb együttműködésre velük annak érdekében, hogy megerősítse az elsődleges egészségügyi ellátást.

A korszerű terápiás kezelés életet ment: a modern antiretrovirális eljárásokkal a betegség kiválóan kezelhető és kordában tartható. A betegek vírusszámát szinte nullára lehet csökkenteni, az időben elkezdett és szakszerű gyógyszeres kezelés mellett ki sem alakul a betegség AIDS stádiuma.

Magyarországon kevesen járnak szűrésre, és sok esetben akkor derül fény a HIV pozitivitásra, amikor a betegség már előrehaladott stádiumban van. A betegség korai szakaszában megkezdett kezelés eredményes terápiához és évtizedekkel meghosszabbított, teljes értékű élethez járulhat hozzá.

A HIV észrevétlenül, hosszú évekig lappang a szervezetben, miközben lassan károsítja az immunrendszert, és csak évek múlva jelentkeznek a betegség jellegzetes tünetei. Amennyiben az immunrendszer meggyengül, védtelenné válhatunk a fertőzésekkel és daganatos betegségekkel szemben.

A vírushordozó személy egészségesnek érezheti magát, de vérével, nemi váladékával megfertőzhet másokat. A fertőzött anya a terhesség alatt a méhlepényen keresztül, szülés közben vagy szoptatás által az anyatejjel is megbetegítheti gyermekét.

A vírus a szervezeten kívül rövid időn belül elpusztul. A fertőzéshez egyik emberből a másikba közvetlenül kell átkerülnie. Különösen veszélyeztetettek a prostituáltak, a homoszexuálisok, az intravénás droghasználók, valamint az ő szexuális partnereik. Egyre gyakrabban lehet találkozni a fiatalabb (19-25 évesek) korosztály fertőzöttségével, ami a meggondolatlanság, a könnyelműség következménye.

A vírus bejutását követően a szervezet védekezni próbál és ellenanyagképzéssel válaszol. A laboratóriumi vizsgálat a fertőződést követően kb. 3-5 hét múlva nem a vírust, hanem az ellene képzett ellenanyag jelenlétét tudja kimutatni.

Hazánkban 1985 óta az idei év harmadik negyedévének végéig összesen 3965 HIV-fertőzött személyt regisztráltak. Magyarországon az Egyesített Szent István és Szent László Kórházban gondozzák, kezelik a HIV-fertőzötteket és az AIDS betegeket.

A http://www.hivszures.hu oldalon mindenki tájékozódhat a HIV-fertőzésről és a magyarországi szűrőhelyekről.

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!