Megújult a PTE Alapítvány – interjú az új elnökkel, dr. Németh Péter professzorral

2019. december 16.

Megújult a PTE Alapítvány, új elnöke dr. Németh Péter professzor lett, aki a Dél-Dunántúli Gazdaságnak adott interjút.

Mint mondja, az alapítvány célja a PTE szakmai tevékenységének fejlesztéséhez, korszerűsítéséhez, a kiemelkedő szakmai eredményeket felmutató oktatók, kutatók, hallgatók és egyetemi munkatársak egyetemi feladatainak a támogatásához történő hozzájárulás. Léte azért is fontos, mert az egyetemek szoros kincstári rendben működnek, komoly megkötésekkel, a napi tevékenységet nagy fokban bonyolulttá tevő adminisztrációval, ugyanakkor sok szempontból piaci versenykörnyezetben kell helytállniuk. Ezt az ellentmondást segít feloldani az alapítvány, ugyanis rá nem vonatkoznak a kincstári szabályozás megkötései, nagyobb a mozgástere.

Az alapítvány vezetése kapcsán elmondta, hogy egyelőre tájékozódik a lehetőségek közt, de a személyi jövedelemadó 1%-át érintő felajánlások fokozása, valamint a régió vállalkozásainak bevonása az adakozásba mindenképp a tervei közt szerepel. Ugyanennyire fontosnak tartja az alapítvány céljaival egyező nonprofit szervezetekre kiírt pályázatokban való részvételt is.

Forrás:

Dél-Dunántúli Gazdaság

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!