Nagy sikerű Brain Awareness Week - Agykutatás Hete program középiskolásoknak

2024. március 26.

A középiskolásoknak szervezett, immár 17. Brain Awareness Week - Agykutatás Hete program nagy sikerrel zajlott a pécsi orvoskaron március 14-én. A rendezvény minden évben nagy népszerűségnek örvend Pécs gimnazistái között, így volt ez idén is.

A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara ezzel a programmal csatlakozott a világméretű kampányhoz, amit a The Dana Foundation kezdeményezett 1996-ban az agykutatás legújabb eredményeinek széles körben való megismertetésére. Az országos program védnöke a Magyar Tudományos Akadémia, fő szervezője pedig a Magyar Idegtudományi Társaság.

A pécsi orvoskaron zajló program lényege, hogy a pécsi gimnáziumok biológia fakultációs diákjait egy délután erejéig bevonjuk a karon zajló, agykutatással kapcsolatos kutatásokba. Idén is két kiváló, fiatal kolléga állt az érdeklődő középiskolások elé: dr. Kolumbán Bálint “Mesterséges intelligencia használata agydaganatok felismerésében koponya MR-vizsgálatokon” címmel, dr. Márton Zsombor pedig “Depressziós patkány? - Hangulatzavarok kutatása rágcsáló modellek segítségével” címmel tartott jó hangulatú előadást. Ezt követően a diákok látogatást tettek az Anatómiai, az Élettani és a Farmakológiai Intézetek laboratóriumaiban, ahol viselkedés-vizsgálatokkal és anatómiai preparátumokkal ismerkedhettek” - nyilatkozta dr. Kemény Ágnes, a PTE ÁOK Orvosi Biológiai Intézetének és Központi Elektronmikroszkópos Laboratóriumának egyetemi docense, aki hálás a kollégáinak, akik munkájukkal hozzájárultak a program sikeréhez.

Galéria:

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!