Elfogadta a PTE Szenátusa az egyetem új szervezeti és működési rendjét

2015. március 27.

Elsöprő többséggel fogadta el csütörtök délután a Pécsi Tudományegyetem legfőbb döntéshozó testülete, a Szenátus az egyetem új Szervezeti és Működési Szabályzatát (SZMSZ).

Mint ismeretes, a módosított nemzeti felsőoktatásról szóló törvény (Nftv.) bevezette a kancellária rendszerét a hazai felsőoktatásba, és a jogszabály azt is meghatározta, hogy „a kancellár a megbízását követő hatvan napon belül köteles javaslatot tenni a felsőoktatási intézmény szervezeti és működési szabályzatának a módosítására. A szervezeti és működési szabályzat módosítását a szenátus húsz napon belül köteles megtárgyalni.”

A Pécsi Tudományegyetem januárban kinevezett kancellárja tehát a jogszabályban foglalt kötelezettségének eleget téve terjesztette az egyetem új SZMSZ-ét a PTE Szenátusa elé, melyet a legfőbb döntéshozó testület elsöprő többséggel fogadott el. Az egyetem vezetői az ülésen hangsúlyozták, a jogszabályoknak való megfeleltetés mellett azt is szem előtt tartották az új SZMSZ megalkotásakor, hogy az elősegítse, és még gördülékenyebbé tegye az egyetemen zajló folyamatokat.

 

Dokumentum(ok)

  • pte_sajtokozlemeny_SZMSZ_150327.doc

    .doc

    download
Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!