Hírek

Sajtószoba - 2018. január 15, hétfő

Ötszörös focivilágbajnok dr. Szanyi István fülsebész

Az országban egyedülálló fülműtétet honosított meg olasz minta alapján dr. Szanyi István fül-orrgégész, egyetemi adjunktus, aki nem utolsósorban ötszörös focivilágbajnok.

-Hogy lesz elkötelezett focista egy orvos?

-A foci volt hamarabb, Szombathelyen édesapám kispályás meccsein szerettem bele a játékba. A Haladásban kezdtem, ahol akadt néhány igazi spíler, fölöttem játszott két évvel Illés Béla, alattam kettővel pedig Király Gábor. Pécsre kerültem ezután az orvosi egyetemre, a labdarúgást pedig nagypályán, a PEAC-ban vezettem le, bár még napjainkban is tagja vagyok a PMFC öregfiúk csapatának.

-Mikor lett orvosválogatott?

-Oda nehezebb volt bejutni, mint orvosként a Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikára, bár akkoriban az utóbbi sem volt egyszerű. A focihoz ajánlás kellett, majd egy hozzáértő team választotta ki a legalkalmasabbakat. Engem például egy nyolcfős társaságból hívtak be másodmagammal 1998-ban, és egy évre rá már világbajnokságon szerepeltem jobb összekötőként. Jól sikerült a bemutatkozásom, mert Saint-Tropez-ban 21:0-ás gólaránnyal, hét meccsből hét győzelemmel elsők lettünk. Utána Cannes-ban, majd Evianban is aranyérmesek lettünk, aztán később Malmőben és Litvániában is. Manchesterben bronzérmet, Los Angelesben ezüstöt vehettünk át. A csapat eddigi nyolc aranyából ötnek tehát a részese voltam.

-Igaz, hogy igen erős a válogatottban a pécsi mag?

-Mikor odakerültem, Papp Zsolt sebész, traumatológus és még három pécsi orvos játszott ott. Később jött Szabó István ortopéd sebész, és vannak már a csapatban fiatalabb pécsi doktorok is: Fazekas Gábor érsebész, Fehér Zsolt altatóorvos, Gyimesi Tamás belgyógyász és Józsa Gergő gyereksebész.

-Fül-orr-gégészként mi a szakterülete?

-Jelenleg azon igyekszem, hogy országszerte ismertté tegyek egy új módszert, az endoszkópos fülsebészetet. A pécsi klinika az első hazánkban, ahol ilyen műtétek zajlanak. Olaszországból hoztuk be a technikát, és az a lényege, hogy a hallójáraton keresztül történik a beavatkozás, külső bőrmetszés nélkül. Nagy előnye, hogy egy nap után a betegek többsége hazamehet, és nincs, vagy minimális a műtét utáni fájdalom.

-Ez laikusként olyan egyszerűnek is tűnhet. Miért nem csinálják régebben?

-Mert igen nagy ügyességet, gyakorlatot és technikai felszereltséget igényel.

-A foci örök hobbi marad?

-Igen, amíg csak bírom fizikailag. Olyannyira, hogy nemigen akad kispályás torna Pécsett, amire ne neveznénk be. Továbbá egész évben vannak meghívásos nagypályás meccseink, nyáron pedig jön a világbajnokság, ezúttal Prágában. Van mit tennünk, mert négy éve a csehek a legjobbak, most pedig a saját pályájukon kellene az aranyat visszavenni.

 

Dr. Szanyi István 1973-ban született Szombathelyen. A szombathelyi Nagy Lajos Gimnáziumban érettségizett, majd a PTE-n 1998-ban végzett általános orvosként. 2002-ben tett fül-orr-gégészeti szakvizsgát, 2017-ben pedig audiológiai szakvizsgát. 2012-ben szerzett PhD doktori fokozatot, és lett egyetemi adjunktus, most habilitációra készül. Felesége dr. Tóth Krisztina aneszteziológus. Három gyermekük van, Dorottya (18), az orvosi egyetemre készül, Barnabás (14) kitűnő kézilabdázó, és a Nagy Lajos Gimnáziumban tervezi a tanulmányai folytatását, Borbála pedig 10 esztendős.

Forrás

Dunántúli Napló

Hírarchívum